2006/07/30
A www.depositum.hu honlap céljai, és néhány gondolat
A www.depositum.hu honlapon azon (még kissé felületes, és hiányos) kutatásaimat, meglátásaimat próbáltam összegyűjteni és összefoglalni, amelyek a Katolikus Egyház és ezen Egyházon kívül lévő keresztény felekezetek között hitbeli konfliktusok, avagy nézetkülönbségek forrásai. Jól tudom, hogy az érintett kérdések sokkal komolyabb, részletesebb, a mélységeket is feltáró és elemző írást érdemelnének, amelyhez azonban sokkal nagyobb lélegzetvételre lenne szükségem, mint amennyire képes lehetnék. Így ez a weblap egyelőre érvgyűjtemény marad, "azaz azoknak az érveknek a gyűjteménye, amelyek a hitre indítanak" (II. János Pál: Catechesi Tradendae 3,18), de legalábbis a hitre irányulnak, méghozzá az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház hitére, az én hitemre, hogy valamiképpen megvilágítsa azt.
Szándékom mindazonáltal kétirányú.
Mindenekelőtt és elsősorban katolikus testvéreim hitének megerősítése, biztosabbá tevése. Sokan fordulnak el hitüktől, vagy állnak az Egyház hitével ellenkező álláspontra csak azért, mert épp nincs egy olyan könyv, egy közösség, vagy éppenséggel egy olyan weblap, ahol választ tudnának kapni kérdéseikre, kétségeikre, és ilyenkor a hit elbizonytalanodik. A Katolikus Egyház Katekizmusa a következőt írja az egyik hit elleni vétségről, az akaratlan kételkedésről: "Az akaratlan kételkedés bizonytalankodást jelent a hit aktusában, nehézkességet a hit ellen fölhozott érvek megcáfolására, vagy a félelmet a hit homályossága miatt" (KEK 2088). Ez az oldal abban kíván segítséget nyújtani, hogy legalább a katolikus hitünk ellen fölhozott érveket magával az Egyház tanításával, a Szentírás, valamint az Egyházatyák által meg tudjuk cáfolni, találjunk ellenérveket, kapaszkodókat, mellyel az értelem megfogódzhat, melyek bátorságot és erőt adhatnak, s amelyek talán a homályból is visszavezetnek Krisztus Urunk igazságának valódi fényére.
Minden tiszteletem ellenére, csak másodsorban szándékozom ezt az oldalt a nem-katolikus testvérek számára összeállítani (vö. Gal 6,10). A katolikus tanítás megvilágosítása, igazolása reményeim szerint célt fog érni náluk is. Én biztos hittel hiszem, hogy a katolikus tanítás az a tanítás, amely a Szentírást a leginkább figyelembe veszi, amely a legközelebb áll ahhoz a tanításhoz, amelyet Jézus Urunk kinyilatkoztatott számunkra, s amely tanítást mindig tisztán és szeplőtelenül meg tudták őrizni. Ha ebből a hitből csak egy kis morzsa ragad valakire, immár célt értem.
Hitet csakis az Úr kegyelme adhat, de a hit kegyelmének teljességéért tenni kötelességünk, hogy kibontakozhasson úgy, ahogy azt Isten is akarja. Ugyanígy: Igazságot csakis az Úr nyújthat, de annak teljes megértéséért tenni szintén kötelességünk. A teljesség, egyetemesség (katolicitás) és az igazság (autenticitás) összetartozik. Valaminek a lényege adja meg annak a dolognak az igazságát, és a lényeg a teljességben mutatkozik meg. Teljes pedig csak úgy lehet valami, ha egyetemes is. Igazság pedig csak egy lehet, minden más "nem-igazság", vagy legalábbis nem az igazsághoz tartozik. A kereszténység lényege és igazsága is csak a teljességben és az egyetemességben mutatkozhat meg. Meggyőződésem, ahogy Kereszty Rókus is írja, hogy ha valaki minden keresztény értéket, ami a Szentírásban és az apostoli egyházban található, hinni és gyakorolni akar, akkor ezt egyedül a Katolikus Egyházban találhatja meg együtt. Meglehet, hogy néha ez a teljesség, katolicitás zavarónak tűnhet egy olyan keresztény szemében, aki egy (vagy valamivel több) keresztény értéket akar hangsúlyozottan érvényre juttatni (legyen ez a kifejezetten biblikus szemléletmód, a személyes kapcsolatokon alapuló testvéri közösség, a felszabadult dicsőítés, vagy a mély és méltóságteljes liturgikus átélés stb.), hiszen ilyenkor a többi keresztény értéket terhesnek érzi, és olyan tényezőnek láthatja, amely elhomályosítja az őáltala fontosnak tartott értéket. Megpróbálja az ő részét, az ő igazságszeletét a központba állítani, absztrahálni, legitimálni, és sajnos ennek során sokszor a többi rész, a többi igazságszelet kárára és ellenére kezd el dolgozni. (Ez történik pl. akkor, amikor valaki csak a Szentírást tartja mértéknek, és azt gondolja, hogy a Hagyomány vagy az Egyház tekintélye a Szentírás ellen van; vagy a személyes, individuális érzelmeket és szabadságot ellentétesnek véli az egyházi intézménnyel vagy az egyházi hatósággal; az Isten imádását a szentek tiszteletével, a kegyelmet a szabad akarattal, stb.). Nem veszik észre, hogy a részletekre irányuló reflektorfény bár elsötétítheti a többi részletet, de azok ettől függetlenül léteznek, és ugyanúgy részei az egésznek. Nem kell mást tenni ebben az esetben, mint egy másik részletet is megvizsgálni ugyanazzal a reflektorfénnyel, és máris elkezd összeállni a kép. Hangsúlyozom, hogy ez nem relativizmus, mert nem az egyéntől függ a kép, nem az egyén rakja össze, rajzolja meg a képet, hanem biztos alapoktól függ, mégpedig az isteni kinyilatkoztatásoktól. Nem relativizmus, hanem katolicizmus, és Krisztus valós és teljes Egyházát csakis úgy láthatjuk meg, ha megtanuljuk az "egészben látás" technikáját, amely sajnos a mai korban már nem igazán dívik. Leragadunk a részleteknél, és figyelmen kívül hagyjuk a többi részletet. Aztán abból az egy részletből kidolgozzuk a véleményünket, és megfogalmazzuk a mi saját "igazságunkat", és észre se vesszük, hogy "tévedhetetlennek" ítéljük, s foggal-körömmel ragaszkodunk a sajátunkhoz. Az ilyen előítéletektől, elfogadott egyéni véleményektől megszabadulni akár hosszú-hosszú évek küzdelme során lehet csak. "A hit keresi az értelmet" - mondta Szent Anzelm, a skolasztika atyja, és aki keres, az találni fog; s aki zörget, annak ajtót fognak nyitni. Erre biztatom katolikus és nem-katolikus testvéreimet. Keressenek, ha találni akarnak, és zörgessenek, ha azt akarják, hogy kinyíljon az ajtó. Én biztos vagyok abban, hogy ha tényleg alaposan, őszintén, nyitott szívvel keres valaki, az a Katolikus Apostoli Anyaszentegyházra fog találni, amely Krisztus tanítását és igazságát a legtisztábban, a legteljesebben nyújtja.
Lehet, hogy lesznek, akik majd a fejüket csóválják ezt az oldalt látva, s idegenkedni fognak tőle. "Nem 'ökumenikus'." ? gondolhatják. Nekik a II. Vatikáni Zsinat szavaival válaszolnék: "A katolikus hit megfogalmazása semmiképpen sem lehet akadálya a testvérekkel folyó párbeszédnek. A tanítást teljes egészében és világosan kell előadni. Semmi sem annyira idegen az ökumenizmustól, mint a hamis irenizmus (a mindenáron való békülékenység); mely csorbítja a katolikus tanítás tisztaságát és elhomályosítja eredeti és biztos értelmét." [Unitatis redintegratio kezdetű dekrétum az ökumenizmusról, 11.]. Én tehát itt nem békülni akarok, de nem is akadályt állítani a párbeszédek közé, hanem éppen egy korrekt párbeszéd alapjait megteremteni. Hiszen a laikusok közötti (de sok esetben még a teológusok közötti) protestáns-katolikus szembenállás lényege meggyőződésem szerint annyi, hogy protestáns körökben nem ismerik eléggé a katolikus tanítást, hanem sokszor csupán érzéseikre, előítéleteikre és a tévesen értelmezett katolikus tanokból eredő (ezáltal hamis) következtetéseikre hagyatkozva ítélik azt meg. Azaz sok esetben a fentebb vázolt, sztereotípiáktól terhelt ítéletek terhelik a kapcsolatokat, amely téves ítéletek mind a Katolikus Egyház gyenge emberi csoportjaiból, személyeiből, akik nem ismerik eléggé saját vallásuk tanítását, vagy életükkel megcáfolják azt, mind az öntudatos protestáns hagyományokból (melyek javarésze a fent említett problémák miatt alakultak ki), mind a felvilágosodás utáni világ- és történelemszemléletből (pl. egyoldalú metafizikai felfogás, szubjektivizmus), mind a mai médiából (amelytől annyira távol áll a katolikus szellem) szivárognak a lelkekbe.
Egyike az ilyen protestáns hagyománynak, vagy inkább sztereotípiának az, hogy a katolikus tanítás távol áll a Szentírástól, hogy távol áll az őskeresztény Egyháztól. Ennek megdöntése érdekében több mint 2000 bibliai idézetet, és több mint 400 ókeresztény idézetet (és még több száz várható) állítottam össze. Ebben nagyon nagy segítségemre volt John Salza oldala (www.scripturecatholic.com), és más angol nyelvű hitvédelmi oldal. A szentírási idézeteket igyekszem majd exegetikailag is igazolni, kommentálni, valamint csoportosítani, érthető és áttekinthető formába szerkeszteni. Azon leszek, hogy eleget tegyek az Unitatis redintegratio kérésének, miszerint "a katolikus hitet mélyebben és pontosabban kell kifejteni, oly módon és olyan megfogalmazásban, hogy különvált testvéreink is jól megérthessék." [uo.]. Elsőként tehát azt szeretném elérni, hogy rendbe tegyem az egész oldalt, és az összes témát részletesen kifejtsem. Nagyon kevés időm jut erre a munkára, de egyszer csak elkészül. Addig is lehetőséget nyújtok arra, hogy az esetlegesen felmerült kérdésekre folyamatosan választ adhassak. Az e-mail címemre lehet írni, de azért készítettem el ezt a blogot is, hogy hozzá lehessen majd szólni az egyes témákhoz. Időmtől függően válaszolni fogok az értelmesen megfogalmazott, keresztény hangvételű kérdésekre.Isten kegyelméből!
Pozsonyi Gábor Attila
ITT OLVASHATOD TOVÁBB!
Bemutatkozás, és egy kis tanúságtétel
Amikor egyszer a rózsafüzér imádkozása közben átgondoltam az életemet is, észrevettem, hogy mennyire párhuzamos ez azzal a történettel, amelyben Jézus születését mondja el az Örvendetes Rózsafüzér, hiszen ahogy a történelemben közénk jött Isten Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus, úgy született meg bennem is Ő, az Úr. Ezért az Örvendetes szerkezetébe foglaltan - természetesen minden komolyabb analógia nélkül - megpróbálom elmesélni eddigi életemet:
"... Jézus, akit te, szent Szűz, a Szentlélektől fogantál."
1974 születésem dátuma, mind a testi születésemé, mind a lelki újjászületésemé, hiszen rögtön születésem után megkereszteltek a Katolikus Egyház szertartása szerint. A gyermekkorom eléggé zűrös volt, sokat betegeskedtem (asthma), szüleim 7 éves koromban, hatalmas csetepaték után elváltak. Ebből mindenki gondolhatja, hogy a vallás nem igazán lett része életüknek. Hála a Jóistennek, hogy nagymamám igazi katolikus keresztény, aki megtanította nekem és három évvel fiatalabb öcsémnek a hit alapjait, az imádságokat, a liturgiát stb., hittanra is beíratott minket, és a Szentmisére is sűrűn elvitt. Megtörténtek a "szokásos dolgok" is: elvégeztem első gyónásomat, majd elsőáldozó lettem, aztán megbérmálkoztam. Ám se a hittan, se az egyházi hitélet nem ragadott magával, így el is távolodtam a vallástól, vagy inkább úgy mondanám a mostani tapasztalataim alapján, hogy a vallás kapujától, hiszen nem igazán léptem be a hit csodálatos világába, Jézus Krisztus ölébe.
"... Jézus, akit te, szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál."
Visszagondolva kamaszkoromra, csodálattal veszem észre azt a feltétel nélküli gondoskodást, és szeretetteljes "navigálást", amelyekben részesített az Úr, annak ellenére, hogy hűtlen lettem Hozzá, és a pokol legmélyebb bugyraival játszadoztam.
Nagyon fiatalon, kb. 16-17 éves koromban (sic!) az alkohol rabja lettem. Elég jó tanuló voltam, de a szakközépiskolát otthagyva egy kétéves pincér-tanfolyamot végeztem el. 19 éves voltam, mikor megismerkedtem jelenlegi feleségemmel, aminek története egy egész regényt tesz ki (mindent elsöprő szerelem - "lányrablás" /mármint tőlem/ -- ukrán maffia - visszarablás - ellenséges fogadtatás - több év múlva révbe érés, stb.). 25 éves koromban, mikor már több munkahelyről is kitettek az alkohol miatt, valamint megéreztem, hogy rosszul mennek a dolgok, mind családomban (ideértve Vikit is, aki akkor még csak barátnőm volt), mind önmagamban, elhatároztam, hogy leszokok az italról. Aki nem volt hasonló helyzetben, annak még csak fogalma sem lehet arról, hogy ehhez miféle hatalmas nagy elhatározás és erő kell. Erőtlen jellememet számításba véve itt lépett be életembe közvetlenül az Úr, és innentől kezdve, mondhatnám, hogy ?vállvetve? küzdöttünk megmaradásomért és újjászületésemért. Az első ital nélküli hét rettenetes volt, nem mentem be elvonóra, hanem otthon vészeltem át a delirium tremens-et. Elkezdtem mondogatni a Miatyánkot, pontosabban a Miatyánk töredékeit, ugyanis már nem emlékeztem pontosan a szövegre. Rá öt hónapra kórházba kerültem a gerincemmel, megmozdulni se tudtam (a történet mélyéhez tartozik, hogy a kórház közvetlen szomszédságában van az alkoholelvonó, amire az ablakból pont ráláttam). A főorvosnő (specialista) azt mondta, hogy 99%, hogy gerincsérv, amelyet meg kell operálni. Ekkor elkezdtem imádkozni (Vikivel együtt), hogy ne kelljen kés alá feküdnöm. Elkezdtem jobban lenni, a fájdalmam is alábbhagyott, majd az MR is kimutatta, hogy "csak" egy idegbecsípődés. Ekkor fogadtam meg, hogy ezentúl minden este imádkozni fogok. Ezt be is tartottam.
"... Jézus, akit te, szent Szűz a világra szültél."
Egy-két hónap múlva, úgy 1999 novembere táján, csak úgy a kezembe vettem feleségem ajándékba kapott Károli-féle Bibliáját, és elkezdtem idézeteket kiírni Máté evangéliumából és Szent Pál leveleiből, és ekkor történt meg az én valódi "Pál-fordulásom". Az Úré lettem. Ezt képtelenség leírni vagy kifejezni. Valahogy megértettem mindent. A világ kitágult, vagy valami hasonló. Más színű lett. Éreztem, tudtam, hogy Isten ott van velem, és hogy szeret. Minden gondolatomat, a nap minden pillanatában, teljesen lefoglalta Isten. Mindenben, mindenhol Őt láttam, Ő mosolygott rám. A szívem úgy kalapált, hogy szinte fájt, a fejem zúgott, szédültem. Azt hiszem, a szerelem szó az, amivel le lehetne írni ezt az érzést. Szerelmes lettem Istenbe. Mégis szomorú voltam, akkor számomra megmagyarázhatatlanul. Az egyik éjjel, mikor éppen egyedül voltam és imádkoztam, kitört belőlem a zokogás. Annyira erős volt, hogy legalább egy óráig nem tudtam abbahagyni, és később is újra és újra kitört rajtam. Éreztem, hogy valami hiányzik... Én éreztem, hogy valami hiányzik.
"...Jézus, akit te, szent Szűz, a templomban bemutattál."
Tehát a semmi bűntől vissza nem riadó emberke egyszer csak meghalt. Felébredtem, és lassan, a tündöklő fénytől pislogva, látni kezdtem. Ettől fogva életem egy hatalmas fordulatot vett. Szakítottam mindennel, ami visszaránthat előző életembe. Gyülekezetet indultam keresni. Gyülekezetet, mert bár katolikusnak kereszteltek, a protestánsokhoz húzott a szívem, azt gondoltam, hogy én csakis protestáns lehetek, csak azt kell eldöntenem, hogy melyik felekezethez fogok járni. Nem igazán szerettem a katolikusokat. A szokásos előítéletek, sztereotípiák, prekoncepciók engem se győztek meg a katolikus vallás igazságáról. Igazából semmit sem tudtam a vallásról, az egyházakról, sem Jézusról. Amiket hittanórákon tanultam (ha egyáltalán megtanultam azokat), mind elfelejtettem. Elkezdtem hát megismerkedni velük. A szabadidőm minden percét, minden gondolatát erre fordítottam, megvettem egy csomó könyvet, és csak olvastam és olvastam, és gondolkodtam Jézusról, a kereszténységről, a történelemről és természetesen a Bibliáról. Én, a lusta gyermek, akit soha semmi sem érdekelt... Valami ellenállhatatlan vágy űzött, képtelen voltam szabadulni alóla. A Szentírás szinte mindig a kezem ügyében volt, s amikor csak tehettem olvastam. És írtam. Jegyzeteket készítettem, kimásoltam kézzel a Szentírás szinte összes könyvét (a teljes Újszövetséget, valamint a prófétákat, és a bölcsességi irodalmat) egyrészről, hogy memorizáljam, másrészről, hogy a belőlük származó gondolataimat hozzáírjam. Teltek a hónapok, s egyszer csak egy csodálatos, és hatalmas kép kezdett felsejleni a szemem előtt: a Katolikus Egyház. Rengeteg apró kis jel segített ebben, amelyek egyre jobban összeálltak. Kezdett felsejleni a látható mögött a láthatatlan. Megértettem az Egyház tanítását, rendre beigazolódtak a dogmák, míg az ellenvetések összeomlottak. Mind a lelkemben, mind az értelmemben, s mind a Bibliában. Az érvek, amik elkezdtek meggyőzni erről többrétegűek, és inkább csak sejtések voltak: a csak a hit általi megigazulásnak ellentmond a Biblia; Péter különleges szerepe; a zsinatok szükségessége; a protestantizmus gyűlölete és hamis, álságos vádaskodása a katolikus Egyház ellen, mint pl. az Antikrisztus vád helytelensége; az egyetlen és tévedhetetlen Egyház szükségessége; a házasság felbonthatatlansága; az a számomra elképzelhetetlen dolog, hogy az igaz Egyház egy lázadásból nő ki, és hamissá deklarál 1500 évet; és még több más hasonló dolog kavargott a fejemben össze-vissza. Állandóan érveket gyártottam a katolicizmus ellen, de állandóan meg is találtam rá a választ, nem másból, mint a Bibliából. A fény is, amelyet szintén kerestem ott volt mindenütt. Az apácák szemeiben, a szerzetesek mosolyában, a papok kegyes méltóságában, az öreg nénikében, ki csendben imádkozott az Oltáriszentség előtt. Felvillant előttem nagymamám, amint a cserépkályha mellett rózsafüzért imádkozott. Ez a fény ott ragyog a szentek hosszú sorában, a történelemben stb. stb. stb. Tudtam, hogy döntenem kell, és döntöttem is. 2001 novemberében ismét "megtértem". Meggyóntam és megáldoztam? szinte ugyanolyan érzésekkel, mint amelyet első megtérésemkor tapasztaltam. Innentől kezdve vagyok biztos abban, hogy nem döntöttem rosszul, s innentől kezdve csakis örömöm volt az Úrban.
"... Jézus, akit te, szent Szűz, a templomban megtaláltál."
Ekkortól bekapcsolódtam az egyházi életbe, és ekkortól hitem, és az Ő Egyházában való bizalmam egyre csak erősödik. 2002 februárjában feleségül vettem Viktóriát, aki közben bekapcsolódott az Út keresésébe, majd járásába is. 2003-ban Viki be is iratkozott a Győri Hittudományi Főiskola szombathelyi levelező tagozatára, hittanár szakra. Én sajnos nem tudtam főiskolára menni érettségi híján, így elkezdtem egy esti gimnáziumot, hogy tovább tudjak tanulni, természetesen valamelyik hittudományi főiskolán vagy egyetemen. A hit, a tanítás iránti érdeklődésem azonban semmit sem csappant, így a tanulást elkezdtem "magánúton". Igyekeztem minden fontosabb könyvet megvenni, és elolvasni, így végül is a főiskolai 4 éves tananyagon már túl vagyok.
2002-től folyamatosan készítettem a Katolikus Egyház védelméhez jegyzeteket, inkább csak magam számára, amit elsősorban néhány internetes fórumon (főként a Virtuális Plébánián) hasznosítottam. Amikor a számítógépes ismereteim elkezdtek bővülni, kezdtem el azon álmodozni, hogy létre kellene hozni egy magyar nyelvű hitvédelmi honlapot, a rengeteg amerikai, ill. más példákhoz hasonlóan. Egy barátom adta meg a kezdő lökést, hogy ennek neki is álljak, kb. másfél évvel ezelőtt. Ennek eredménye látható a www.depositum.hu oldalon. Egyelőre ennyire futotta. A további sorsáról döntsön az Úr!
Isten kegyelméből!
Pozsonyi Gábor Attila
ITT OLVASHATOD TOVÁBB!
2006/07/01
Üdvözlet
Szeretettel üdvözlök mindenkit a www.depositum.hu oldal blogján!
Pozsonyi Gábor Attila, alias II. Gábor vagyok. A bemutatkozásomat, valamint a blog célját a későbbiekben meg fogom írni. Addig is imádkozzatok, hogy megvalósuljon a tervem. :-)
Isten kegyelméből!
Gábor
Címkék: blog
ITT OLVASHATOD TOVÁBB!
