Katolikus Hitvédelem

A névváltoztatás

Mk 3,16
Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta
Jn 1,42
… Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved."

Jézus megváltoztatja Simon nevét „Kéfá”-ra, ami az arám nyelvben „sziklát” jelent.
Ez egy nem mindennapi dolog volt Jézustól. Egyrészről azért, mert Jézus csak Simonnak adott új nevet, méghozzá egy olyan nevet, ami nem is volt személynév abban az időben. Ezt nem azért tette, hogy valami különleges nevet adjon, hanem azért, mert így akarta Simon új státusát az apostolok között megnevezni. Miért mondjuk ezt? Mert Simont nem mondhatjuk sziklaszilárd jellemnek, pedig a zsidók között a nomen est omen mindig fontos volt. Péter többször megbotránkoztatta Jézust kishitűsége miatt, sokszori lelkesedése majd mindig csődöt mondott, ráadásul amikor Jézus bajba került, akkor ő háromszor megtagadta Urát. Tehát semmiképpen nem nevezhette volna Jézus őt „sziklának”, ha személyére gondolt volna. Nem így, ha az ő hivatalának, státusának természetét, legfőbb jellemzőjét kívánta Jézus megadni. A szikla szimbolikája az erő, és a maradandóság, a jó alapot jelenti, egy épület biztos talapzatát, amire nyugodt szívvel lehet építeni, mivel sem ár, sem vész, el nem pusztíthatja. „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” (Mt 7,25)
Másrészt azért volt különleges Jézus eljárása Simon nevével, mivel a Bibliában Isten mindig nagy jelentőséget ad egy ilyen névváltoztatásnak, s mindig valami üdvtörténeti szerep kapcsolódik hozzá. Ez is azt bizonyítja, hogy a Péter név hivatalt jelöl, s nem személyi tulajdonságot.

Ter 17,5
Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek.
Ter 17,15
Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: "Feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve.
Ter 32,29
Az folytatta: "Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek fölött fogsz győzni."
Bír 6,32
Ezen a napon Gedeont elnevezték Jerubbaalnak. Azt mondták: Harcoljon ellene Baal, mivelhogy lerombolta oltárát.
2Sám 12,24-25
… A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.
2Kir 23,34
Aztán Nechó fáraó Jozija fiát, Eljakimot tette meg apja helyett királynak, és nevét Jojakimra változtatta…
2Kir 24,17
Aztán Bábel királya Jojachin nagybátyját, Mattanját tette meg helyette királynak, s a nevét Cidkijára változtatta.
Lk 1,28
Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál."
ApCsel 13,9
Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét…

Ezek a névváltoztatások mind olyan személyekről tanúskodnak, akik Isten különleges képviselőjévé lettek, és ez ki lett fejezve az új, kapott nevükkel.
Az Ábrám - Ábrahám azt jelenti, „felséges atya” → „népek sokaságának atyja”;
a Sárai - Sára jelentése: „én fejedelemasszonyom” → „a fejedelemasszony”, „népek fejedelemasszonya”;
a Jákob - Izraelnek több értelmezése is van, de mindegyik kifejezi az üdvtörténetben kapott szerepét: „sarok”; „kitúr”, „kicsal” → „Isten harcosa”; „Isten bizonyuljon Úrnak”; „Isten világít”.
A Gedeon - Jerubbaal jelentése: „kétélű kard”, „kardforgató” → „aki legyőzi Báált”; „aki Báál pusztulásának oka”.
A Salamon - Jedidja jelentése: „jólétszerző”; „aki kártalanít” → „Jahve kedveltje”.
Az Eljakim - Jojakim jelentése: „emeljen fel az Isten” → „Jahve felemel”.
A Mattanja - Cidkija azt jelenti: „Isten ajándéka” → „Jahve az én segítségem”.
Máriánál nem találunk adatokat, hogy „kegyelemmel teljes”-nek nevezték volna, de ettől függetlenül az angyal így nevezte el őt.
Szent Pálnál pedig nem biztos, hogy új névadás történt, hanem egy gyermekkori nevét vette használatba a Saul helyett. Így a „kért, kiesdett”-ből „kicsi, apró” lett (vö. Ef 3,8).

A Zebedeus fiainak adott "boanerges" (= "mennydörgés fiai") név nem tekinthető névadásnak (Mk 3,17), mert Jézus itt csak egy adott jelenetre reagáló nevet ad, amit nem használt senki a továbbiakban, éppen azért, mert ez egy ironikus, Jézus nemtetszését kifejező névadás volt. Ti. a párhuzamos részből (Lk 9,54-55) kiderül, hogy János és Jakab a tüzet (villámot) akarták lehozatni az égből a szamaritánusokra.


A „szikla” jelző csak Istenre vonatkozhat?

2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.

Ezek az igehelyek Istent sziklának nevezik. A nem-katolikus keresztények ezekre a helyekre szoktak hivatkozni, amikor azt állítják, hogy nem Péter lehet az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ: „… én erre a sziklára építem egyházamat”. Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz.

Példák arra, hogy egy bibliai titulust több mindenkire lehet alkalmazni:

Iz 51,1-2
Hallgassatok rám, akik az igazság után jártok, és az Urat keresitek! Emeljétek tekintetetek a kősziklára, amelyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak titeket! Nézzétek atyátokat, Ábrahámot, és Sárát, aki a világra hozott titeket; mert egészen egyedül volt, amikor meghívtam, de megáldottam és megsokasítottam.

Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi.

1Kor 3,11
A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.
Ef 2,20
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus.

Az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban, szintén Pál, azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták.

1Pét 2,25
Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához.
ApCsel 20,28
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.

Az 1Pét 2,25-ben a hívők pásztora Jézus, míg az ApCsel 20,28-ban az apostolok a hívők pásztorai.

Jn 8,12
Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.
Jn 9,5
Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.
Mt 5,14
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.

A világ világossága Jézus Krisztus, de Máténál Jézus ezt az apostolokra vonatkoztatja.Ezek a versek megmutatják, hogy a Bibliában lévő metaforákat más-más személyre is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. A katolikusok egyetértenek abban és vallják, hogy az Egyház sziklája maga Isten, de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja, ez esetben Péternek, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet.


Péter szikla, vagy csak egy kődarab vagy kavics?

Mt 16,17-19
Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva."

Jézus azt mondja arámul Simonnak, hogy te „Kepha” vagy, és én ezen a „Kepha”-n építem fel egyházamat. Az arámban a „Kepha” masszív követ vagy sziklatalajt jelent. A kisebb kő vagy kavics pedig az „evna”. Néhány nem-katolikus azzal szokott érvelni, hogy a görög nyelvű Újszövetségben itt két különböző alakú szó áll. Így valahogy: „te „Petros” vagy, és én erre a „petrá”-ra építem egyházamat.” A „petra” sziklát jelent egyértelműen, a „petros”-t pedig lehet fordítani kis kőnek, kavicsnak is. Ez azt jelentené így, hogy Jézus miután megdicsérve boldognak mondja Pétert hitvallásáért, a következő mondatában kavicsnak titulálva lefokozza őt, majd újból kinevezi a mennyek országának kulcsárává. Ez elég abszurdnak hangzik.

Akkor mi van itt? Mi ez a kétféle szóhasználat? Nagyon egyszerű. Jézus (és Máté is) arámul beszélt, s Jézus arámul nevezte el Pétert (vö. Jn 1,42). Nem Petrosnak hívta őt, hanem Kepha-nak. Szent Pál, a Gal 2,7-8 kivételével, mindenhol így is hívja Pétert. A későbbiekben a görög nyelvterületen kibontakozó egyházban azonban, hogy görögül is érthető legyen, hogy mit jelent maga a Kepha név, lefordították görögre. Ez egyetlen egy módon volt lehetséges, úgy, hogy Petros-nak fordították. Miért nem Petrá-nak, ami kifejezetten a sziklát jelenti? Mivel ez a szó nőnemű. Simont egy nőnemű névvel ellátni egyértelműen furcsa lenne, nem? Azonban a petra szónak van egy hímnemű alakja is, ez a petros. Így lett a mondat első Kephá-ja Petros-szá, míg a második kepha petrá-vá. (te „Kepha” vagy, és én ezen a „kepha”-n építem fel egyházamat = te "Petros" vagy, és én ezen a "petrá"-n építem fel egyházamat.) Máté mindenképpen meg akarta őrizni azt a szójátékot, amelyet Jézus itt használt (többek között ezért is biztos, hogy eredeti Jézus-logionnal van dolgunk), hiszen éppen ez a lényege a mondatnak, ezért ragaszkodott ugyanahhoz a görög szóhoz még annak árán is, hogy a nembeli viszonyt kifejező szótövet így meg kellett változtatnia, mint már megjegyeztem, mert Péter férfi volt, de a szikla szót kifejező petra szó nőnemű.

A másik, amit meg kell említeni, hogy a petros szónak nem a kődarab az egyedüli jelentése. A petros sziklát is jelent. A Septuagintából ez világosan kiderül: a petros-ban barlangok és hasadékok vannak (Iz 2,19.21; 7,19; 57,5; Jer 16,16; 49,16; Abd 1,3), a petros magas kőszál (Jer 51,25). Kődarabot két helyen jelent, a 2Makk 1,16; 4,41-ben. De ezt a könyvet a protestánsok el se fogadják sugalmazottnak. ;-). Ennek ellenére azt mondják, hogy mivel a Makkabeusok könyve áll Jézus korához a legközelebb, ezért ez bizonyítja, hogy ebben a korban a petros inkább követ jelentett. Érdekes módon ezt egy híres protestáns biblikus cáfolta meg, D. A. Carson, aki kimutatta a korabeli költészetből és más iratokból, hogy a koiné nyelvjárásban, amelyen az Újszövetség íródott, nincs különbség a petros és a petra között, hanem egymásnak egyenlő értékű szinonimái, azaz mindkettő szó sziklát jelent. Ugyanezt az állítást a Thayer's Greek-English Lexicon of the New Testament is alátámasztja.
Ha Máté apostol azt akarta volna hangsúlyozni, amit a nem-katolikusok értenek ez alatt az igehely alatt, ti. azt, hogy Péter itt egy kisebb kődarabként volt megnevezve, és nem rá lett építve az Egyház, hanem ő is, és más is, aki megvallja Krisztust, csak része Krisztus sziklájának, akkor nem a petros szóval, hanem a lithos szóval kellett volna lefordítania Jézus szavát. A lithos görög szó ugyanis egyértelműen jelenti a méretektől független kődarabot, vagy akár kavicsot. Ez esetben azonban Máté megváltoztatta volna Jézus szavát és szándékát. Másrészt a Simon név arámul homokszemet jelent. Elég érthetetlen lenne, ha Jézus Simon nevét homokszemről kavicsra változtatta volna.
A mondatszerkezet is a mi érvelésünket támasztja alá. Ha az lenne a görög mondat helyes fordítása, hogy míg Péter csak egy kődarab, addig Jézus sziklára építi az Egyházat, akkor a két mondatrész között ellentétes viszonynak kellene állnia. Te kődarab vagy, de (→←) én erre a sziklára építem… Azonban ez nem így van. Mivel a görög kai szó, ami összekapcsolja a két mondatrészt, kapcsolatos (és, s, meg, is, sőt) vagy következtető (ezért, így, tehát, ennélfogva) viszonyt jelöl, valamint néha magyarázó viszonyt is (hiszen, mivel, ugyanis, stb). De ellentétes viszonyt soha.


Nem Péter személyére, hanem hitére, hitvallására épül az Egyház?

Néhányan azt állítják, hogy Jézus az idézett versekben az Egyházat nem a péteri státusra, hanem Péter hitére, vagy az ő hitvallására építi. Azonban ez az állítás minden alapot nélkülöz. Péter hite még csak meg sincs említve, és azt is tudjuk, hogy Péternek bizony eleinte elég kicsiny volt hite, ezt Jézus többször felemlítette. A 16,17-ben mondott hitvallására sem utal vissza Jézus sehol.

Az „ezen a sziklán” görögül így hangzik: „epi tauté té petra”. A tauté té görög szerkezet jelentése egyértelmű: „ezen”, „ugyanezen”, vagy „pontosan ezen”. Ez a mutató szerkezet rendszerint a legközelebbi előtagra utal, tehát a szerkezet biztosan mutat Péterre, a mondat tárgyára, mint sziklára, amelyen az Egyház épül. S nem Péter hitére, hitvallására. Az is ezt a tényt bizonyítja, hogy még akkor is, amikor Jézus elfogadja Péter hitvallását, a szöveg végig Péter személyére irányul: „Boldog vagy (te) Simon… nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked… Én is mondom neked: Péter vagy (te)… Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit (te) megkötsz… amit (te) feloldasz…” Jézus az egész szövegben Péterről beszél, és nem a hitéről, vagy a hitvallásáról.
Valamint az egész Szentírásban sehol sincs olyan hely, ahol a szikla azonosítva lenne a hittel.
További ellenérvet a híres protestáns Marvin Vincent szolgáltat, amelyet a 2. részben (Protestánsok, akik hiszik, hogy Péter az a szikla) be is idézek.


A Péterre vonatkozó szöveg későbbi betoldás?

Már Luther is felvetette azt az elgondolást, hogy a Mt 16,17-19. egy későbbi betoldás az eredeti szövegbe, és ezt a liberális teológusok is magukévá tették. Ezt a felfogás azonban már egyöntetűen elvetik a bibliamagyarázók. A szövegben előforduló több arám/héber megfogalmazás, mint a makarizmus: „boldog vagy”, a „Bar Jona” Jónás fia, a „test és vér”, az „alvilág kapui”, az „oldás és kötés”, mind olyan szemitizmusok, amelyek egyértelműen rámutatnak a zsidó/arám eredetre, amit még kiegészítenek olyan mátéi kifejezések, mint az „atya” vagy a „mennyek országa”. A mai történeti, irodalom- és alakkritikai módszerekkel végzett egzegetikai vizsgálatok is alátámasztják a szöveg hitelességét. Ezenkívül ezt a részletet az összes korai kézirat tartalmazza, s hivatkoznak is rá az ókeresztény egyházban, pl. a Kr. u. 132 körül keletkezett Héberek evangéliuma, Tatianus Diatesszaronja, Tertullianusz, Órigenész, Hippolütosz és Cyprianus. Arról nem is beszélve, hogy ez az érv, miszerint egy későbbi betoldás ez a rész, csak a Bibliában nem hívő, független kritikusok érve lehet. Ugyanis a Szentírás minden szava isteni kijelentés, és ebbe beletartozik ez a rész is. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor oda juthatunk, mint pl. Markion, aki hogy tanítását elfogadhatóvá tegye, egyedül Lukács evangéliumát tartotta hitelesnek. Bár, ha rágondolok az Ószövetség deuterokanonikus könyveinek sorsára, nem kellene csodálkoznom.
De mint mondtam, manapság a legtöbb (pl.: Wendland, Michaelis, R. Otto, O. Linton, O. Cullmann, J. Jeremias, E. Stauffer) protestáns (sőt, liberális) biblikus elfogadja, hogy a szöveg biztosan a Máté evangélium része volt eredetileg is.


A földrajzi hely és az időpont fontossága

Mt 16,13
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát?"

Az alábbi fejtegetésre Jáki Szaniszló Az Ország kulcsai című könyve hívta fel a figyelmemet. Fülöp Cezáreája egy újonnan épült, fenséges császári város volt Jézus korában. Ennek közvetlen közelében van egy hatalmas, legalább 200 láb magas, szinte függőleges sziklaképződmény, amelynek alja egy pogány templomnak adott otthont, Pán istenségnek, a tetején pedig Jupiter temploma ékeskedett. (Itt megnézheted) Ha a városba tartottak, akkor feltétlenül erre kellett jönniük, és mindenképpen a szemük elé tárult az a látvány, amelyet pompájával a templom és monumentalitásával a sziklafal nyújtott. Ez a látvány éles ellentétben volt a zsidók egyszerű vallásossága és a pogány civilizációban elfogadott császári kultusz ragyogása között. A szikla tetején álló Jupiter-templom és az ékes város a császári hatalmat önkéntelenül is demonstrálhatta az egyszerű halászembereknek. Ebben az éles kontrasztban vallotta meg Péter Jézus istenfiúi voltát, valamint azt, hogy Jézus a Krisztus, azaz a ’Felkent’, amely cím a Római Birodalomban csak a császárt illethette, aki Jupiter fia, s az Olimposz isteneinek uralkodója volt. Ebben a környezetben mondta Jézus azt, hogy az Egyház, Isten fiainak közössége, Péterre alapozódik, s az Alvilág hatalma sem korlátozza ebben. A sziklafal aljában lévő Pán-szentély, amelyben a legrémisztőbb (vö. a pánik szavunkkal) pokoli szertartások folytak, szolgáltatta erre a megfelelő szimbolikát. A bűnös világ (Jupiter temploma), és az Alvilág (Pán szentélye) az az erő, amellyel az Egyháznak majd szembe kell szállnia, de amellyel szemben vereséget nem szenvedhet.

Most nézzük meg, hogy mikor történhetett ez a hitvallás, és a feleletül adott jézusi megbízás. A színeváltozás jelenetében előforduló furcsa kérés Péter szájából, hogy „ha akarod, csinálok itt három sátrat…”, minden bizonnyal a zsidók sátoros ünnepére, a Yom Sukkot-ra utal, melynek része volt a gallyakból, levelekből való sátorkészítés, s ahol egy hetet kellett eltölteniük. (vö. Lev 23,39-43) Ha a színeváltozás ezen a napon történt, akkor ez fontos utalást tartalmaz a Krisztus és Péter közötti beszéd megértéséhez. A színeváltozás közvetlenül a cezáreai események után történt, méghozzá pontosan egy héttel később. Ez olyannyira fontos volt a szinoptikusoknak, hogy mindhárman pontosan megjelölik a két esemény közötti időt – ami rendkívül ritka. Máté és Márk azt írja: „hat nap múlva”, Lukács pedig „mintegy nyolc napot” említ. Mindkét kifejezés egy hetet jelent. A Yom Sukkot előtti héten szintén egy ünnep, a zsidó liturgikus év legfontosabb ünnepe volt, az Engesztelés Napja, a Yom Kippur. Ennek az ünnepnek a központi cselekménye volt, hogy a főpap bevonul a Szentek Szentjébe, hogy kimondja a legszentebb nevet: JHVH, Jahve. Tehát fontos párhuzam van az engesztelés napi Isten nevének kimondása és Péter hitvallása között. Ezt további érv is erősíti. Jézus Péternek a Kéfa nevet adta, és ugyanez a neve annak a főpapnak is, aki ugyanezen a napon a Szentek Szentjében kimondja a tetragrammatont: Kaifás, akinek a neve az arám szikla szóból származik. Ráadásul, ami már a véletlenek sorának csodája lenne, hogy a minden hatalom jelképét, a Templom kulcsát a Szentek Szentjének egy üregében tartották. Ezt az üreget úgy nevezték: kifa.
Tehát az időpont párhuzama rámutat arra, hogy Péter szerepe kivételes szerep. Jézus új Templomot épít, amelyet Péterre alapoz, s amelynek kulcsát őrá bízza, hogy kezében legyen az a hatalom, amellyel „megköt és felold” bármit. A főpap immár nem Kaifás, hanem Kéfás, azaz Péter. Így a Sirák könyvében található őskép aktualizálódik:

Sir 50,1
Simon főpap, Onijának a fia megjavíttatta az Isten hajlékát, s megerősítette életében a templomot.

Az Onija másképpen Oniász, amelynek mind írása, mind kiejtése nagyon hasonlít a Jónáshoz. Tehát nem véletlen, hogy Jézus csak itt így szólítja meg Pétert: „Simon, Jónásnak fia!” Egyébként Péter apjának János a neve (vö. Jn 1,42; 21,15).


Egy kis exegézis

A szöveg vizsgálatánál egy gyönyörű szerkezetre is felfigyelhetünk, amely érvelésünket tovább erősíti.
A Máté evangélium egésze szerkezetileg egy csodálatos, csiszolt gyémánthoz hasonlít. Nemcsak az egész mű struktúrája, hanem belső dialógusainak, történeteinek is nagyon pontos, üzenetet is hordozó szerkesztése is figyelemreméltó. Ezt figyelhetjük meg ennél a résznél is:

Jézus... az embernek fia (16,13)	Te a Krisztus vagy = az élő Isten Fia (16,16)	Az Atya nyilatkoztatta ki (16,17)
	Én is mondom.... (16,18)	Te Péter (szikla) vagy = akire az Egyház épül (16,18)	Simon, Jónás fia (16,17)

A szövegben két csúcspont található: egyrészről Péter kinyilatkoztatása az Atya által Jézusról, másrészről Jézus kinyilatkoztatása Péterről. Mind a két kinyilatkoztatás arra ad választ, hogy ki is az illető valójában, mi is az ő hivatala.
Az előzményben Jézus felteszi tanítványainak a kérdést: Kinek tartják őt az emberek? A válaszban először a tanítványok az általános véleményeket adják meg: Keresztelő János, Illés, Jeremiás vagy valamilyen próféta. Péter azonban kimondja a helyes választ: Jézus a Krisztus. Fel kell figyelnünk arra, hogy itt lényegében nem Jézus Isten-voltáról beszél Péter, hanem Jézus hivatását adja meg: ő a Krisztus, azaz a Felkent, a Megváltó. Ez nem Jézus személyneve, az majd csak a későbbikben válik azzá (is). Ez a Fiú megtestesüléséhez tartozó szerepköre, egy lényegében evilági feladat hivatala, tisztsége, címe, amelyben viszont magával az élő Istennel van közvetlen kapcsolatban, hiszen Krisztus az Ő Fia, Krisztus a mindenkori alap az Istennel való kapcsolatban.
Válaszul Jézus a választ megadóhoz, Péterhez fordul, hogy most ő adjon kinyilatkoztatást („Én is mondom”) Péterről. Úgy, ahogy Péter megadta a választ Jézus hivatalára, úgy adja meg Jézus is a választ Simon hivatalára: Péter, azaz Szikla vagy. Amelynek kapcsolata az Egyházhoz a mindenkori alap.
Mindkét esetben egy emberi valóság van egy misztikumhoz, egy Istenhez és az üdvtörténethez kapcsolódó hivatallal, ranggal, címmel, tisztséggel összekapcsolva. Jézus, az embernek fia a Krisztus, míg Simon, Jónásnak fia Péter. Mindkét tagmondat (Te Krisztus vagy... / Te Péter vagy...) teljesen egyenértékű, és párhuzamos egymással, azaz, ha azt mondjuk, hogy itt nem Péter személyére épül az egyház, akkor Krisztus személyétől is (logikailag) el kellene vitatni, hogy az élő Isten Fia.

Hogy hivatalról van szó a névadás mögött, azt a Péterhez kapcsolódó ígéretek is igazolják.
Három ígéretet kapcsol Jézus a Péter névhez:

1) az Alvilág kapui nem vesznek rajta erőt;
2) nála a Mennyek Országának kulcsai;
3) birtokolja az oldás-kötés jogkörét.

Mind a három ígéret valamilyen hatalom átadása is, azaz olyan képesség és törvényesség, amellyel valami felett valakinek hatalma van.

1) Az Alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Ez egyértelmű, hogy hatalom az Alvilág felett, ami jelen esetben az ellenséges erőket, és a pusztulást jelképezi. Pázmány szerint a pokol kapui az összes hatalom, mely a pokol kapuján csak kirohanhat. Az Alvilág a gonoszság és a halál, a kapu pedig minden hadititok tudója, hiszen a haditanácsot a kapunál tartották.
2) A Mennyek Országa kulcsainak birtoklása hatalom az Egyház felett. Ezt a következő részben aprólékosan ki fogom fejteni.
3) Az oldás-kötés hatalma pedig hatalom a büntetés és a megbocsátás felett.

Ezek azért vannak megemlítve, mert maga a Péter cím nem lehetett egyértelmű, legalábbis olyan egyértelmű, mint volt a Krisztus cím. A Krisztus címhez szintén a hatalombirtoklás kapcsolódik: a Krisztus, azaz felkent cím abban az időben királyi cím volt, s amely egy mindenek feletti hatalmat jelent.

Címkék: depositum, egyház, primátus